„Halló, én is itt vagyok!” – Kérdőíves kutatás a siket és nagyothalló hallgatók felsőoktatást érintő tapasztalatairól

KEDVES HALLGATÓ!

Az elmúlt években több kutató is vizsgálta a fogyatékossággal élő hallgatók egyenlő esélyű hozzáférésének kérdéskörét a felsőoktatásban – azonban döntően a felsőoktatási intézményrendszer által kínált szolgáltatások, illetve a fogyatékossággal nem élő hallgatók attitűdjei, nem pedig az érintett hallgatók oldaláról tették mindezt. A fogyatékosságtudományt érintő határtudományok területén történő kutatások kapcsán kiemelt jelentőséggel bír az érintett személyek bevonása a „Semmit rólunk, nélkülünk”-elv alapján. Ez az inkluzív kutatás ezt a hiányt szeretné pótolni a siket és nagyothalló hallgatók tapasztalatainak komplex vizsgálatával.

A siket és nagyothalló személyek alacsonyan reprezentáltak a felsőoktatásban, vagyis mindenképpen fontos vizsgálni a felsőoktatásba való bekerülés előtti pályaorientáció körülményeit, a felsőoktatásban jelenleg is tanuló hallgatók tapasztalatait – különös tekintettel a koronavírus járvány hatásaira is – és azt, hogy siket és nagyothalló hallgatók életútjában milyen motivációs tényezők, faktorok azonosíthatóak a pályaválasztással összefüggésben. A kérdőív továbbá kitér a gyakornoki lehetőségek, a duális képzés és a diploma megszerzése utáni pályakezdéshez, munkavállaláshoz kapcsolódó már meglévő tapasztalatokra és egyéni elképzelésekre is.

A kutatás aktuális információkat biztosíthat a felsőoktatás számára, hogyan tudja még hatékonyabban biztosítani a hallássérült hallgatók egyenlő esélyű hozzáférését, ezáltal pedig eredményesebben támogatni munkaerő-piaci és társadalmi inklúziójukat, sikeres karrerútjukat.

A kutatás hasznos információkat szolgáltat a jelnyelvi tolmácsok továbbképzéséhez is és támogathatja a hatékonyabb kommunikációt a felsőoktatás, a civil szféra és az érintett személyek között.

Kérlek, hogy válaszaiddal járulj hozzá a kutatás eredményes megvalósulásához, szánj kb. 25-30 percet a kérdőív kitöltésére. A kérdőív kitöltésével kapcsolatban egyaránt várjuk a nappali és a levelező tagozaton tanulmányaikat végző siket és nagyothalló hallgatók válaszait, bármely korosztályból.

A kutatásban való részvétel, a kérdőív kitöltése önkéntes és anonim, az eredmények feldolgozása a társadalomtudományi kutatások etikai normáinak betartásával történik. A kutatás során kapott eredményeket szakmai rendezvényeken, tudományos fórumokon ismertetem és publikálom a szakmai nyilvánosság számára.

Semmit Rólad, a Te véleményed nélkül!

A kérdőív – JELNYELVI ADAPTÁCIÓVAL – erre a linkre kattintva érhető el:

https://online-kerdoiv.com/index/q/h/b8c0a0b9ca442ca631607db1987872d8

A kitöltés határideje (ÚJ!): 2021. április 23.

A kérdőív kitöltése Iphone telefonon problémákba ütközött, kérjük, hogy androidos eszközről, laptopról vagy asztali számítógépről töltsétek ki, amennyiben megoldható.

Amennyiben kérdésed vagy észrevételed van a kérdőívvel vagy a kutatás célját illetően, kérjük, hogy írj nekünk bizalommal:

Köszönettel,

Dr. Hangya Dóra PhD, SINOSZ – munkaerő-piaci szolgáltatásvezető

hangya.dora@sinosz.hu