Egyre több felelős cégvezető dönt úgy a jelenlegi helyzetben, hogy munkavállalói dolgozzanak otthonról, ezzel is minimalizálva az emberek közvetlen találkozásának lehetőségét a munkahelyen és a munkahelyre történő közösségi közlekedési eszközökön.
A téma kapcsán megkérdeztünk hallássérült sorstársakat arról, hogy milyen tapasztalataik, élményeik vannak eddig az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban.
Aletta – jogi asszisztens
„A munkám jól végezhető itthonról is. A programszervezés most nem lehetséges. Mivel írásban tudunk kommunikálni, egyeztetni, ez nagy segítség. Rengeteg felület van, ahol kommunikálhatunk, akár írásban, akár szóban, akár videóban. A hátránya, hogy elvész a személyes találkozás, mert az igen is fontos. Én, bár nagyothalló vagyok, a természetem is olyan, hogy szeretek elbújni a világ elől. Na, ez most adott, de nem biztos, hogy jó hosszú távon elvágva a világtól…”
Sajnos vannak olyanok, akiknek a munkaköre, munkahelyi feladatai nem engedik meg az otthoni munkavégzést. Nem tudja mindenki munkahellyé változtatni az otthonát vagy a munkaköri kötelezettségeit ellátni otthonról. Akik olyan szerencsések, hogy munkájukat vagy feladataik többségét haza tudják vinni és otthonról dolgozhatnak, azok számára a számítógép, az áram és az internet a legtöbb esetben szükséges. Elengedhetetlenül fontos, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő technikai és technológiai háttér, a használt eszközök elérhetősége folyamatos és stabil legyen.
Feri – földmérő, térinformatikai technikus
„Alkalmazott és szerkesztő vagyok. Teljesen jól érzem magam, stresszmentesen dolgozom. Van 4 kollégám, mindegyiknek szoktam segíteni, néha helyettük csinálom a feladatokat. Az a lényeg, hogy kapcsolódni kell a szerverhez és működik is a munka, hogy nálam 2 program van feltelepítve és plusz hálózati szerver a gépemen. Működik, haladok vele. Küldenek feladatokat, megcsinálom és visszaküldöm. Programok: AutoCAD 3D és Objektumkezelő, néha Excelt is használom előtte kizárólag csak az ivóvízzel és szennyvízzel foglalkozom 21 település, Dél Pest megyében. AutoCAD 3D-ben: szerkesztem, mért pontokat viszem be, 3D vonalláncokat, jelkulcsokat, adat és magassági feliratokat hozom létre fóliákkal. Mindegy, hogy IV vagy SZV., mikor ez kész van, akkor beemigrálom az Objektumkezelőben és ott adatokat kell feltölteni (dialógus), más szóval adatbázis-kezelés. Vannak korrekciós munkák, geodéziai munkák és digitalizálás plusz pallérozás méretekkel, egyébként a házi bekötésekkel kapcsolatban (ivóvíz, szennyvíz), először az excelben rögzíteni, utána objektumkezelőben.”
Ha valaki eddig sosem dolgozott még otthonról annak kicsit furcsa lehet a jelenlegi helyzet. Ha úgy készülünk, mintha az irodába mennénk be az segítheti a hatékonyabb munkavégzést. Ébredés után kövessük a megszokott rutinunkat!
Máté – programozó
„Az otthoni munkavégzés nálam nem újdonság. Vállalkozóként is ugyanezt tettem. Most alkalmazott munkakörben dolgozom a munkahelyemen és az akadályokat sikeresen leküzdöttünk. A munkahelyi gépemhez VPN-nel férek hozzá, itt végzem el a feladataimat. Valamint a kommunikációt Whatsapp-on és Skype-on bonyolítjuk le. Programozóként mi munkakörünk alapból szerencsés, mert ez elvégezhető távolról is. Nálam előnyként kiemelhető, hogy sokkal hatékonyabb, mint munkahelyen. Hátránya az, hogy költségesebb (áram), és prezentációkat se tudunk összehozni, illetve a megbeszélések is elég körülményesek. Nálam a munkatársak beszélgetése nehezítette a munkám, őszintén szólva engem már zavarnak a membrános*=régi hagyományos billentyűzetek. *szerk. Meg a másik, hogy én úgy ülök, hogy látom az iroda ajtaját, ahol kilépve folyosón találjuk magunkat. És elég sűrűn mennek ki, meg be. Az otthonról való dolgozásban pozitívumként talán az, hogy nem kell hétvégre tolni a rendrakást. Ami idővel felhalmozódik.”
Segítséget jelenthet – de a munkáltatók egy része el is várja – ha kialakítasz magadnak egy mini irodát, munkaállomást az otthonodban az (író) asztalnál, így biztosan eredményesebb lesz a munka. Jó, ha van egy listád arról, hogy mi az aktuális teendőd, ez sokat segíthet a munkára való fókuszálásban. Az otthoni munka esetében nagyon fontos a tudatosság, a fegyelem és a felelősségérzet, hiszen könnyen elcsábulhatunk otthoni teendőink elvégzésére vagy akár a tv bekapcsolására. A vezető részéről pedig ott van a bizalom, mellyel semmiképpen se éljünk vissza. Persze néha azért álljunk fel a géptől, mozgassuk meg magunkat, fontos és jól is esik a sok órával eltöltött ülés után.
Ági – könyvelő
„Eddigi tapasztalatom, hogy nagyon jól működik! Mindent meg tudunk így is beszélni, eddig videóhívások még nem voltak, de írásban mindenki nagyon igyekszik. 🙂 Másrészt járok angol oktatásra, itt is átálltunk a skype-os órákra, a compilot nagy segítség, sőt ha valamit nem jól ejtek ki, akkor a tanárom máris írja le, hogyan kell helyesen kiejteni :)„
Fontos gyakran kommunikálni, kapcsolatban lenni a munkatársakkal, feletteseinkkel. Szerencsére ez írásban is megoldható, ami hallássérült munkavállalók számára előny is lehet. Fokozottan fontos ilyenkor az információk folyamatos megosztása egymással. Mindenképpen szükséges megállapodni abban, hogy milyen kommunikációs platformon történjék egymással a kommunikáció, kit hol és hogyan tudunk a legmegfelelőbb módon elérni. Akár egy közös naptárt is érdemes lehet vezetni, ahol mindenki teendője követhető és látható. Munkaadó részéről fontos annak kommunikációja, hogy módosul-e az elvárt törzsidő, változik-e a munkarend vagy akár az is hogyan segíti a kisgyermekes munkatársakat, milyen rugalmasság az, ami számára elfogadható.
Kitti – irodai munkatárs
„Annyiban jó, hogy be tudom osztani a munkaidőmet. A többi munkatársakkal való kapcsolattartásban az az előnye, hogy skype-on írunk egymásnak. A hátránya pedig az lenne, hogyha videó konferenciahívás lenne, akkor nem biztos, hogy tudnám követni – de erre szerencsére még került rá sor. Mi a legjobb benne? Tudok mellette takarítani, főzni. „
Érdemes munkavállalóként folyamatosan tájékoztatni a felettesünket, hogy éppen min dolgozunk, milyen feladatot fogunk az adott nap elvégezni. Azért is érdemes tájékoztatni mindenkit, hogy ne vesszünk el a feladatokban, lássák, hogy rendesen, odafigyelve csináljuk a teendőinket. Fontos, hogy bejelentkezzünk, hogy a munkatársaink ne gondolják, hogy közben más dologgal foglalkozunk, ami nem a munkánk része. A nap vagy az adott hétnek a végén érdemes beszámolni, hogy aznap milyen feladatokat készítettünk el.
Lilla – adminisztratív munkatárs
„Részben home office-ban vagyok, néha be kell mennem a munkahelyre, otthonról nem tudok minden munkafolyamatot elvégezni, csak a telefonos megkereséseket és az e-maileket. Senki nem mondta, hogy jöjjek be, de a saját érdekemben bejövök és megpróbálom belesűríteni néhány napba az amúgy is heti 50-60 órát igénybe vevő feladataim. ”
Fontos, hogy elérhetőek legyünk a munkaidőben, bármikor oda tudjunk ülni a gép elé, megnyitni azt a táblázatot vagy megfogalmazni azt az e-mailt. Nehéz, de szét kell választanunk a munkánkat a magánélettől. Amikor a munkaidőnek vége, ki kell lépni a rendszerből, lecsukni a laptopot, bezárni a chat ablakot, ugyanúgy „haza kell menni”.
Az online videó-alapú meetingek a hallássérült emberek számára nehezített pályát jelentenek, mivel sokszor nem megfelelő az internetkapcsolat, késik a hang vagy a kép, valamint a szájról olvasás sem megoldható teljes mértékben. Ilyenkor sokan úgy érezhetik, akármennyire is igyekeznek, akkor sem fogják érteni az elhangzottakat és ez bizony nagyon frusztráló tud lenni. Milyen megoldások vannak erre? Lehetséges opció legyen az írásbeli kommunikáció, melynek előnye, hogy az írás megmarad, később is elővehető. De jó megoldás lehet akár skype-on is csoportot létrehozni, hogy mindenki számára elérhető legyen az aktuális munkahelyi információ.
Azt tapasztaljuk, hogy a halló társadalom nagy része még mindig nem hallott a halló és hallássérült személy közötti kommunikációs gátakat elsöprő KONTAKT Tolmácsszolgálatról, mint elérhető videós akadálymentesítési lehetőségről. A KONTAKT Tolmácsszolgálat használata alapjaiban változtatta meg a siket és nagyothalló emberek számára az önálló ügyintézést – lehetővé teszi a telefonálást is – megkönnyítve ezzel társadalmi integrációjukat, növelve munkaerő-piaci esélyeiket.
Fontos, hogy a hallássérült kolléga bátran elmondja, hogy milyen kommunikációs szükséglete van, számára hogyan akadálymentes a kommunikáció ebben a helyzetben. Merjünk kérni, kérdezni, mert ebből is látják, hogy szeretnénk ugyanúgy dolgozni, helytállni, eredményes munkát végezni.