Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

sinosz.hu

„Tudjátok, hogy egyediek vagytok és ezt képviseljétek minden helyzetben”

„Mert engem érdekel, mivel modern meg digitális korszakban vagyunk, ki kell próbálni milyen videóinterjúban lenni.”

Ezzel mi is egyetértünk, ezért megtartottuk november 24-én második, hibrid Indivizo workshopunkat egyik kedvenc helyünkről, az Impact Hub Budapest-ből.

A programon 8 siket személy vett részt, az akadálymentesítésről pedig 2 írótolmács és 2 jelnyelvi tolmács gondoskodott. 👋👩‍💻👩‍💻.

A résztvevők most is egy információban gazdag és izgalmas programon vehettek részt. Beszélgettünk egymás karrierútjáról, az állásinterjút, önéletrajzírást érintő tapasztalatokról.

„… keressétek meg a számotokra legkedvesebb cégeket, célokat. Direkt, olyan figyelemfelkeltő dolgokkal és önéletrajzzal, amivel meg tudjátok mutatni a készségeiteket – ez biztos betalál.” – Kata, az Indivizo alapítója

Külön izgalmas volt a különböző generációk tapasztalatait megismerni, hiszen 20 éve még nem is létezett jelnyelvi tolmácsszolgálat vagy videó-alapú jelnyelvi KONTAKT Tolmácsszolgálat.

Fontos, hogy a munkaadók, HR szakemberek felismerjék, hogy számtalan nagyszerű lehetőség, technológiai megoldás támogatja ma már az akadálymentes kommunikációt! Csupán nyitottságra van szükség, hogy közelebb kerüljünk egymás valóságához.

Köszönjük, Kata a közös munkát, úttörést! 🤟

„…nem kell mindenben szupernek lenni, vagy csak egy adott területen kellene szupernek lenni. „ (siket résztvevő)

„Ahol már van tapasztalat arról, hogyan lehet siketekkel vagy nagyothallókkal együtt dolgozni, ott könnyebben hívnak be, a kultúra is olyan ott hogy sokkal jobban fogjátok érezni magatokat.ég, hová lehet jelentkezni.” (siket résztvevő)

„…megoldás lehet, hogy odaülteti maga mellé a tolmácsot – vagy szembe. Lejeleli,és a tolmács közben ugye hangra fordít, és így együtt veszik fel. Ezt be lehet mutatni – ha ott van a jelnyelvi tolmács, én jelelek, akkor jelnyelven tudom magam kifejezni, megoldható. Így lehet megoldani ezt a helyzetet.” (siket résztvevő)

„A jelentkezés, felvételi során kell megmutatnunk, hogy mennyire tudunk kommunikálni, a tolmáccsal együtt mennyire tudunk egészek lenni.” (siket résztvevő)

„…ha én hallássérült vagyok és tolmáccsal jövök – a munkaadó ne úgy nézzen rám, hogy probléma, hanem meg kell változnia ennek a hozzáállásnak a munkaadó fejében. Ott a tolmács, ha én siket vagyok – ne plusz teherként fogja fel a munkaadó. Nem biztos, hogy minden esetben kell a tolmács” (siket résztvevő)

„Ha a feladatát, munkáját megkapja, tud önállóan dolgozni, nem azt jelenti, hogy a tolmács folyamatosan anyáskodik felette. Meg kell változtatni a munkaadók fejében a képet.” (siket résztvevő)

A programot az NFSZK Foglalkoztatás2019 „Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok támogatása” keretében elnyert sikeres „3in1 – Ismeret, Innováció, Inklúzió!” c. pályázatunk keretében valósult meg.

A program megvalósítását támogatja:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Közhasznú Központ Nonprofit Kft.