Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

sinosz.hu

28 fogyatékosság-barát munkahelyet díjaztak

Az idén 28 díjazott vehette át a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a fogyatékosok világnapján, szombaton, köztük nagyvállalatok, kis- és közepes vállalkozások, civil szervezetek, költségvetési intézmények – tájékoztatta a Salva Vita Alapítvány az MTI-t.
A díjat azok a munkaadók kaphatják meg, amelyek nyitottak a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatására, és folyamatosan fejlesztik a toborzásukkal, foglalkoztatásukkal és megtartásukkal kapcsolatos gyakorlatukat. A Nemzeti Színházban rendezett díjátadón az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham), a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen osztotta ki a díjakat. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a díjátadón elmondta: „a fogyatékos emberek számára a munka rengeteget jelent, amellyel önállóságot, egzisztenciát tudnak teremteni, a munkaadók pedig esélyt teremtenek azzal, hogy alkalmazzák őket.” A díjazottak között van többek között a Magyar Posta Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Vodafone Shared Services Budapest, az Auchan, és az E.ON Hungária. Kilenc szervezet az idén először pályázott a díjra, tizenkilenc megújította két évvel korábban elnyert pályázatát, öten pedig különdíjban részesültek. A nyerteseknek két éven át igazolható módon fejleszteni kell a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának gyakorlatát a vállalaton belül.

Gratulálunk munkaadói partnereinknek az elismeréshez!

Forrás: MTI