Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

sinosz.hu

Akadálymentesen a munkában is! – fórum volt Szolnokon

„Akadálymentesen a munkában is!”

A T.É.M.A. projekt kiemelten fontos része 2014-ben az Akadálymentes életvitel részprogram. Ennek okán az Akadálymentes munkahelyi környezet témájának keretében került megrendezésre 2014. május 30-án, Szolnokon az „Akadálymentesen a munkában is!” c. beszélgetés a SINOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetében. A beszélgetést nyitott programként valósítottuk meg, célunk volt a befogadó munkahelyek és az álláskereső hallássérült személyek egymással történő találkozásának elősegítése. Ennek érdekében, illetve következtében a beszélgetés tréning módszerrel zajlott, melynek moderátora Hangya Dóra munkaerő-piaci referens és Nagy Ágnes megyei titkár volt. Örömmel fogadtuk a munkaerőpiac különböző területéiről érkezett képviselőit. Vendégünk volt Vallyon-Gergely Éva az Auchan Magyarország képviseletében, Flasch Péterné, az Impulzus Egyesület foglalkozási tanácsadója és Boros Ferenc telephelyvezető a Civil Nonprofit Kft.-től. A beszélgetésen tagjaink is részt vettek. A program célja volt, hogy kölcsönösen, nyitottan, barátságos légkörben feltehessék egymásnak kérdéseiket mind a munkáltatók, tanácsadók és a hallássérült személyek. A beszélgetés fókuszában az állt, hogy a jelenleg hallássérült embereket is foglalkoztató munkahelyek hogyan biztosítják az akadálymentes munkavégzést. Ezzel összefüggésben lehetősége volt mindenkinek arra, hogy elmondja saját tapasztalatait. Beszélgettünk arról, hogy milyen egy akadálymentes munkahelyi környezet és kommunikáció, milyen jogai és kötelezettségei vannak egy munkavállalónak, közösen felvázoltunk különböző problémamegoldási-stratégiákat és lehetőségeket. A munkáltatók elmondták, hogy szerintük a legfontosabb tényező a munkavállaló alkalmazkodó, pozitív és mindenekelőtt felelősségteljes hozzáállása a vállalt munkához. Nagyon jó hangulatú beszélgetés zajlott, ahol a tagok bátran kérdeztek a munkáltatóktól. Mind a munkavállalók, mind a munkáltatók megosztották saját élményeiket, ami nagyon hasznos tapasztalatcserének bizonyult. A munkáltatók részéről konkrét állásajánlatok is elhangzottak. A fórumot, beszélgetést követően pedig személyes beszélgetésekre is volt idő a tagok és a vendégek között. Várjuk a következő találkozást!

Nagy Ágnes és Hangya Dóra