A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai munkahelyi étkezdék számára a koronavírus-járvány kapcsán - A munkahelyeden étterem is működik?

Dátum: 2020-05-22


A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai munkahelyi étkezdék számára a koronavírus-járvány kapcsán

A munkahelyeden étterem is működik?

 

A munkahely területén működő éttermek, étkezdék esetében is vannak olyan szabályok, melyek betartása indokolt. Ha ott szoktál enni vagy egy ilyen étteremben dolgozol, akkor jó, ha Te is tudod, hogy melyek ezek:

  • Kerülni kell, hogy az étteremben a dolgozók összezsúfolódjanak (például a vendégtér asztalszámának csökkentésével), az asztalok között 2 méter távolság biztosításával, a sorban állás elkerülésével, a távolságok sorban álláskori megtartásával.
  • Fokozottan kell ügyelni a létesítmény tisztaságára, elegendő számban és mennyiségben rendelkezésre kell állnia vírusölő hatású (virucid) kézfertőtlenítőszernek, valamint szintén virucid hatású mosogatószernek, felületfertőtlenítő szernek és takarítószernek.
  • A felületek tisztításakor ügyelni kell a környezet vírusmentességének a megőrzésére, a munkafolyamatok megfelelő szétválasztásával, valamint a gyakoribb fertőtlenítés bevezetésével.
  • A rendelkezésre álló információk szerint a koronavírus +60°C felett jellemzően elpusztul, ezért ajánlott a biztonságos hőkezeléssel (amely legalább 2 percen át tartó 72°C-os maghőmérsékletet, vagy az étel minden pontján legalább 75°C-ot biztosít) készíthető ételek étlapon tartása.
  • Kiemelten fontos a zöldségek, gyümölcsök alapos folyó vizes lemosása.
  • A nyers, kellően nem tisztítható alapanyagot tartalmazó ételek feltálalása kerülendő.
  • Minden üzemi területen lévő kézmosóhelyen virucid hatású kézfertőtlenítőszer használata ajánlott. Kellő számú védőruhát, munkaruhát kell biztosítani a dolgozóknak.
  • Kézfertőtlenítési lehetőséget kell biztosítani az étteremben. A fertőtlenítőszer kihelyezési pontját célszerűen kell megválasztani: bejáratnál, svédasztalos pult előtt/mellett, illemhelyeken stb.
  • A pénzkezelést és az élelmiszerkezelést külön személy végezze!
  • A felszolgálásban részt vevők is minimalizálják a kontaktust a fogyasztókkal!
  • Az étteremben az asztalokon elhelyezett, „közhasználatú” eszközök (pl. só- és borsszóró, ecetes üvegek stb.) tisztán-tartására, fertőtlenítésére fokozottan kell figyelni, átmenetileg célszerűbb kis, egyéni adagok biztosításával kiváltani használatukat! Ha ez nem megoldható, az eszközöket megfelelő számban kell kihelyezni, azok más asztalhoz átadásának elkerülése érdekében.
  • Rendkívül fontos a fogyasztók edényeinek, evőeszközeinek, poharainak megfelelő hatásfokú fertőtlenítő mosogatása, a tiszta evőeszközök, poharak, tányérok cseppfertőzéstól mentes tárolása, önkiszolgáló rendszerben történő tálalásnál az evőeszközök, tányérok, poharak fogyasztók általi tapogatásának elkerülése, pl.: evőeszközök, szalvéták egyéni csomagolásával.
  • A tálcákat használatot követően virucid fertőtlenítőszerrel mosogatni szükséges minden esetben, a kenyérkosarak tisztítása, a bennük elhelyezett kendők cseréje minden használatot követően indokolt.
  • A textíliák gépi úton történő fertőtlenítő mosása ajánlott.
  • Az étterem üzemeltetőjének felelőssége, hogy a dolgozók egészségi állapotát fokozottan ellenőrizze és betegség gyanúja esetén intézkedjen.
  • A kiszolgáló személyzet számára vírusölő hatású, alkoholos fertőtlenítőt, vagy egyszer használatos kesztyűt kell biztosítani. A kesztyűben történő munkavégzés esetén is javasolt többször kézmosási szünetet tartani.

A teljes tájékoztató itt érhető el: https://www.nnk.gov.hu/index.php/koronavirus-tajekoztato/646-ajanlas-az-ujboli-munkahelyi-munkavegzes-megkezdesehez

A SINOSZ további honlapjai

MUNKAERŐ-PIACI SZOLGÁLTATÓ ÉS INFORMÁCIÓS IRODA

Munkaerő közvetítői engedély száma:
BPM/01/17253-1/2015-1004

Szolgáltatásunkat támogatja

Akadályugrás - Szolgáltatásunkat támogatja